Állapotüzenet

Pályázható

Innovációk ösztönzése a nukleáris létesítmények üzemen kívül helyezése területén

Összefoglaló:

A felhívás keretében olyan pályázatok támogatására kerül sor, amelyek a meglevő technológiák kiaknázásán alapuló, piachoz közeli tevékenységeket valósítanak meg a karakterizáció és kockázatértékelés, a létesítmények leszerelése, az üzemi területen megvalósuló hulladékkezelés és a környezeti kármentesítés területén, a nukleáris erőművek, a kutatóreaktorok, a radioaktív ércek kitermelésére, illetve feldolgozására szakosodott létesítmények, illetve egyéb nukleáris létesítmények hatékonyabb leszerelése érdekében.

Célok:

A nukleáris létesítmények leszerelése nagyrészt manuálisan történik, ezért a folyamat a részt vevő szakemberek széles körű védelmét, a kapcsolódó műszaki ellenőrzés magas szintű biztosítását teszi szükségessé, valamint költséges, kevésbé hatékony és részletes munkatervezéssel és monitoringfolyamattal jár együtt. A támogatásban részesülő pályázatok ezen témákra irányulhatnak a távvezérlés lehetőségét biztosító technológiák és mérések, az anyagkezelés, az eszközök terén ma rendelkezésre álló technológiák alkalmazása segítségével. A megvalósítás során támogatható a moduláris, automatizált és távvezérlésű technológiák alkalmazásán alapuló megoldások kivitelezése, valamint azok nukleáris létesítményekben történő helyszíni tesztelése. A létesítmények szennyeződésmentesítésére, üzemen kívül helyezésére, valamint a környezeti kármentesítésre irányuló projektek speciális jellegzetességeit a megvalósítás során figyelembe szükséges venni.

A támogatásban részesülő pályázatoknak a TRL 5-7 technológiai készültségi szintre kell irányulniuk.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: NFRP-2019-2020-09
Státusz: nyitott
Határidő: 2019.09.25.
Keretösszeg: 8 500 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő 
Támogatási intenzitás: 70% 

Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)

Konzorciumi előírás:A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Dokumentáció letöltése

Kategória: 
Nemzetközi